„Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.”

Bibó István nyilatkozata

1956. november 4.

Bibó István államminiszter a szovjet megszállás napján írt nyilatkozatának meghallgatása után, egy-egy szál virággal emlékeztek ma a Kormányhivatal munkatársai az 1956-os forradalom miniszterelnöke és mártírtársai kivégzésére és újratemetésére, a független Magyarország napján. Az épületben ma is megtekinthető a jogtudós, filozófus és államminiszter életét és munkásságát bemutató kiállítás, amely ma este 8-ig, a nyitva tartási idő végéig várja az érdeklődőket.

1956. november 4-ének hajnalán, amikor a bevonuló szovjet csapatok elfoglalták a Parlamentet Bibó István egyedül maradt az épületben, hogy a megszállókkal tárgyaljon, és tervezetet fogalmazzon meg a magyar kérdés tárgyalásos rendezéséről, miközben minisztertársai már elmenekültek. A Nagy Imre-kormány tagja, ekkor egy kiáltványt is megfogalmazott, amelyben a magyarokhoz és a világhoz fordul a forradalom, a forradalmi nemzet védelmében. A törvényes magyar kormány egyetlen, az Országgyűlés épületében tartózkodó képviselőjét szerepvállalása miatt később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és szabadulása után sem egyezett ki a Kádár-rendszerrel, hanem élete hátralevő részét belső emigrációban, elfeledve töltötte.

Ezt a kiáltványt hallgatták meg emlékezésül és okulásul a kormányhivatal munkatársai, majd száz szál virág elhelyezésével a szobor talapzatán tisztelegtek mindazok emléke előtt, akik életükkel vagy egzisztenciájukkal fizettek azért, mert hűségesek maradtak a forradalom eszméihez.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épületében, a földszinti nagyteremben egy hónapig látható a Bibó István élete és munkássága című kiállítás, amely átfogó képet az a kiváló jogtudós, filozófus életéről és munkásságáról. A tárlat ma este 8-ig, a nyitva tartási idő végéig várja az érdeklődőket.

A független Magyarország napja:

http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_fuggetlen_magyarorszag_napja

Mint ismeretes ezen a napon három történés kapcsolódik össze a történelemben is, megemlékezésekben is.

1958-ban ezen a napon történt az 56-os forradalom miniszterelnöke, Nagy Imre és mártírtársai kivégzése.

1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált. Két évvel később, 1991. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége.

 

NYILATKOZAT, 1956. NOVEMBER 4.

Magyarok!

Nagy Imre miniszterelnök a ma hajnali szovjet támadáskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni már nem tudott. A reggel összehívott minisztertanácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megérkezni. Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták, Tildy államminiszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők megszállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak. Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott. Az országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedüli törvényes magyar kormány egyedüli képviselője.

Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom:

Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benne akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, mintha a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be; a harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és különböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A néhány napig napirenden volt utcai igazságtételeket, valamint ókonzervatív politikai erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését az éppen megalakult kormány rövid úton megszüntethette {4-168.} volna; az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, komolytalan és cinikus. Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása.

A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.

Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter.

Isten óvja Magyarországot!

Budapest, 1956. november 4.

Bibó István s. k.
államminiszter

(Csongrád Megyei Kormányhivatal)