A Don – kanyar áldozataira emlékezett a Kormányhivatal

„Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.” - Gróf Stomm Marcell vezérőrnagy, hadtestparancsnok búcsúparancsának meghallgatásával és koszorúzással emlékezett ma délután a Csongrád Megyei Kormányhivatal a Don-kanyarban odaveszett több, mint százezer magyar honvédre. A mohácsi csatavesztés és a doberdói harcmezőn elszenvedett veszteségek mellett ez a második világháborús küzdelem követelte a legtöbb magyar áldozatot. A magyar hadtörténelem 74 évvel ezelőtti, tragikus fejezetére emlékezve Zakar Péter, a kormányhivatal igazgatója helyezett el koszorút a hivatal nevében Kligl Sándor szobrászművész a doni áldozatoknak emléket állító, Háború című alkotása talapzatánál.

STOMM MARCEL „BÚCSÚPARANCSA”

1943. február 1.

A m. kir. III. honvéd hadtest 1943. január 12-től kezdődőleg a Don állások kézbentartásáért súlyos, veszteségteljes harcot vívott. Az urivi áttörés következményeképpen a 2. hadseregtől elválasztva a Korpsgruppe Siebert alárendeltségébe került. Ebben az alárendeltségben több mint 12 napon át biztosította a német 2. hadsereg tervszerű visszavonulásához szükséges időt. A harcokban a magyar csapatok emberfeletti hősiességről tettek bizonyságot.

A mindinkább fellépő lőszer- és élelemhiány, párosulva a szokatlan nagy hideggel, megtörte a védők ellenálló erejét. E perctől kezdve a német hadvezetés számára csak tehertételt jelentettünk.

Elöljáró parancsnokomnak ismételten bejelentettem csapataim helyzetét, kérve azok kivonását, egy hátsóbb helyen való pihentetését és újból való szervezését.

Sajnos, ez nem történt meg, hanem lőszer, élelem és fedél nélkül a puszta havon szenvedtétek az orosz tél borzalmas éjszakáit. Láttam rajtatok, hogy napról napra sorvad testi és lelki erőtök, és hogy valamennyien a biztos pusztulás elé tekintünk.

A német hadvezetés súlyos helyzetében még az élelmet sem tudta biztosítani.

A mai nappal Siebert tábornok úrtól azt a parancsot kaptam, hogy vezesselek benneteket az Olim pataktól nyugatra eső területre, ahol keresztül tudjuk magunkat törni nyugat felé azon az orosz hadseregen keresztül, amelyet a német hadsereg teljesen felszerelt, teljes harcértékű hadosztályai sem voltak képesek áttörni.

E parancsot én nem tudom nektek továbbadni, mert nincsen értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el.

A német hadvezetés már a múltban kiadta a parancsot, hogy a harcolni és a német hadseregnek szolgálatot teljesíteni akaró honvédeket átveszi, és úgy bánik velük, mint a szolgálatában álló többi nép fiaival.

A magyar nép történetében többször előfordult hasonló helyzetben, hogy egyes merész parancsnokok vezetése alatt még hihetetlen távolságokra is áttörtek.

Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.

A Magyar Haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni a hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben.

Isten Veletek, Magyar Honvédek!

 

M. kir. III. hadtestparancsnokság
Hadtestparancsnoksági parancs
Krasznoje Olim, 1943. február 1-jén

(A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata)