Pénteken megnyílt az ország első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálata Hódmezővásárhelyen, a Kálvin tér 4. szám alatti épületben. Az eseményen beszédet mondott Dr. Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Lázár János, országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Csongrád megye agrárigazgatási központjaként is működő településen az ügyfelek a jövőben egy helyen, korszerű és modern eszközök segítségével tudják elintézni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához tartozó támogatási és szakigazgatási ügyeiket.

A vásárhelyi az első az országban!

A Csongrád Megyei Kormányhivatal kezdeményezésére létrejött együttműködés eredményeként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltségén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász hálózatának bevonásával alakítottak ki közös ügyfélszolgálatot. Az egyedülálló kirendeltség 8 munkaállomáson várja az ügyfeleket: 4 állomáson az MVH Agrár és Vidékfejlesztést Támogató főosztályának, 4 állomáson az agrárkamara falugazdász hálózatának munkatársai segítenek a szakigazgatási vagy támogatási feladatok elvégzésében.

A vásárhelyi az első az országban!

Dr. Juhász Tünde

A 124 éves Kálvin téri épületben megnyílt egyedülálló ügyfélszolgálat kapcsán Dr. Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott a következőket mondta: „Az elmúlt 124 évben sok mindent átélt és megélt ez az épület. Azt gondolom, ez a mai nap minden szempontból kiemelkedő és ünnepi. 2017. január 1-jétől az országban egyedülálló módon a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal szervezetébe integrálódott be ez a főosztály, amit korábban Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak hívtunk, most pedig a Hódmezővásárhelyi Járás Agrár- és Vidékfejlesztési főosztálya. Ez az integrálás a feladatkör változatlanul hagyásával történt meg. Ma Hódmezővásárhely az agrárigazgatási központ. Az új ügyfélszolgálatnál kibővítettük az ügyfélfogadási teret, megnöveltük az ügyfélfogadási időt, megnöveltük az ügyintéző kollégák számát, a falugazdászoknak való hely biztosításával pedig megnöveltük az elintézhető ügyek számát. A kormányablakok 3 év óta eredményesen működnek. A tavalyi évben több mint egymillió ügyfelet szolgáltunk ki a megyében. Ez a mostani ünnepi alkalom az összefogás lehetőségét jelenti.”

A vásárhelyi az első az országban!

Győrffy Balázs

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a következőkre tért ki beszédében: „A falugazdászok mindenképpen a gerincét adják annak, amit mi a vidéknek tudunk nyújtani. A falugazdászok egyrészt kiállítják az őstermelői igazolványokat, ami ingyenes, így mintegy 1milliárdot hagytunk a legkisebbeknek a zsebében az elmúlt néhány esztendőben. Nagyon fontos, hogyan jutunk hozzá az uniós forrásokhoz. A falugazdászok az elmúlt néhány évben mintegy 1000 milliárd forinthoz segítették hozzá a gazdálkodókat. Abban bízunk, hogy az a közös munka, amiben szügyig benne járunk, az eredményre fog vezetni.”

A vásárhelyi az első az országban!

Lázár János

Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy ennek a térségnek kiemelten fontos célja, hogy az agráriumból minél többen boldogulni tudjanak. „Várható május 26-án Orbán Viktor miniszterelnök látogatása Hódmezővásárhelyre. Tőle is azt fogja kérni Hódmezővásárhely, hogy ez a város lehessen a Dél-Alföld agrárcentruma. Ehhez szeretnénk azzal hozzájárulni azzal, hogy támogatjuk az itt élő honfitársaink agráripari, agrár-élelmiszeripari, agrárgazdálkodási törekvéseit. Keressük azt a választ, hogy a 2020 utáni időszakban a magyar gazdaságnak mi jelent majd lehetőséget, boldogulást. Megítélésem szerint, ma Magyarország az agráripari lehetőségeit nem használja ki. Ezért szeretnénk támogatni azokat a településeket, ahol a lakosság hagyományosan agrárjellegű. Ennek jegyében döntött úgy a kormány, hogy nagyüzemek helyett kisgazdaságok, kis- és közepes birtokosok kezébe adja az állami földeket. Itt, Hódmezővásárhelyen 5000 hektárt értékesítettek nyílt árveréseken, amely teljes egészében elkelt. Ez azt mutatja, hogy vannak, akik a földből szeretnének megélni. Hódmezővásárhely valóban agrárcentrum kíván lenni, ebben jó partner a helyi gazdász közösség. Az itt dolgozó kollégáknak az a dolga, hogy elmenve ameddig csak ellehet, megtegyenek mindent annak érdekében, hogy a gazdák minél gyorsabban, minél nagyobb támogatáshoz tudjanak hozzájutni, hiszen a magyar agrárium versenyképessége az itt élő lakosság életminőségét fogja javítani.”

 

A Kálvin téri épület új ügyfélszolgálati egységének átadó ünnepségén a térség polgármesterei, országgyűlési képviselői, kormányhivatalnokok és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek voltak jelen, amellett, hogy a megnyitó előtt és után is javában zajlott az ügyfelek fogadása.

(Csongrád Megyei Kormányhivatal)