Lezárult a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata vezető partnerségével az EGT ás a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával megvalósuló „A budapesti nemzetközi repülőtérre épülve a helyi gazdaságfejlesztés ösztönzése új munkaerőpiaci szolgáltatásokkal Budapest XVIII. kerületében és Vecsésen” (HU11-0004-A1-2013) című, 2016. május 1. és 2017. április 30. között megvalósuló projekt.

A projekt és a megvalósításban közreműködő partnerek, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, Vecsés Város Önkormányzata, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapest Airport Zrt., a Zsigmond Király Egyetem, a Felnőttképzők Szövetsége és a Lillehammeri Egyetem azt kívánták elősegíteni, hogy a helyi lakosok helyben találhassanak képzettségüknek és képességeiknek megfelelő munkát, illetve meg tudják őrizni a munkahelyüket.

A projekt első lépése a helyzetfelmérés és a piacelemzés volt: az elemzések a helyi munkaerőpiacra és a helyi képzési piacra fókuszáltak, a két önkormányzat munkaerő állományának kapacitásfejlesztési szükségleteinek feltérképezésével.

A projekt hangsúlyos elemének számított a magyar és a norvég felek közötti tapasztalatcsere, az élethosszig tartó tanulás elvének hangsúlyozása és a nemek közötti esélyegyenlőség kezelése. Kidolgozásra került egy hosszú távú együttműködési megállapodás, valamint egy középtávú foglalkoztatási és képzési stratégia.

A záró konferencián Budapest Főváros Kormányhivatala, mint projekt partner részéről dr. Domokos Péter igazgató írta alá a jövőre vonatkozó hosszú távú megállapodást. Ezt követően a BFKH XVIII. Kerületi Hivatalának vezetője Hodruszky Csaba pedig részt vett egy panelbeszélgetésen, ahol a résztvevők e megállapodás jövőbeli tartalmáról és lehetőségeiről egyeztettek.

(BFKH Sajtó)