Harmadik alkalommal jelent meg az az 5 milliárd forintos keretösszegű program, amelynek keretében a korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak munkásszállók építésére, felújítására a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságok.

 

 

A mobilitás elősegítését célzó kormányzati programban a települések mindössze húsz százalékos önerővel alakíthatnak ki megfelelő munkásszállásokat, a fennmaradó összeget az állam finanszírozza, a támogatáshoz 100% előleg adható. A támogatás keretében a munkásszállás építési és felújítási költségei, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A támogatás részben vagy egészben visszatérítendő vagy vissza nem térítendő formában nyújtható.

Az önkormányzat a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést köt a munkaadókkal, így a munkásszállás működtetése a bérbeadásból származó bevételből biztosítható.

A szállót az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.

A program keretében a kérelmek 2019. március 31-ig nyújthatók be a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró megyei vagy fővárosi kormányhivatalokhoz.

A támogatás részletes feltételeiről, valamint a benyújtandó dokumentumokról a www.kormany.hu honlapon közzétett programútmutató nyújt tájékoztatást.

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályára a fővárosi székhelyű önkormányzatok nyújthatnak be kérelmeket. A program útmutatója, a letöltendő dokumentumok elérhetőek a http://fovaros.munka.hu nyitó oldalon is.

 

 

(BFKH Sajtó)