Jövő hét kedden kezdődik Budapest legnagyobb pályaválasztási kiállítása Budapest Kormányhivatala szervezésében. A nyolcadik SzakMÁzz! interaktív pályaválasztási kiállításon a fiatalok több mint száz szakmát ismerhetnek meg és próbálhatnak ki.

A rendezvényen a szakképző intézmények mellett munkáltatók és a szakmák világsztárjai is bemutatkoznak, valamint hazai hírességek mesélik el saját szakmaválasztásuk történetét az érdeklődőknek.

A rendezvényen 100 iskola és számos munkáltató partner mutatkozik be, akik a „Nézd meg! Fogd meg! Próbáld ki!” mottó jegyében mutatják be egy-egy szakma szépségeit, sajátosságait. A kiállítás segítséget nyújt a szakmaválasztáshoz kapcsolódó információk megszerzésében a pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló, elsősorban általános iskolás tanulók, valamint szüleik, pedagógusaik számára.

Az Európai Szakképzési Hét keretében, idén először a SzakMÁzz! ad otthont az „Építsd a jövőd!” építőipari szakmai napoknak, amelynek célja, hogy bemutassa mennyi lehetőség rejlik az építőiparban a hagyományos technológiáktól a legmodernebb megoldásokig: a tervezésétől egészen a lakberendezésig. A rendezvény ideje alatt egy komplett, 64 nm-es házat is felépítenek majd, bemutatva az ahhoz kapcsolódó valamennyi szakmát.

A rendezvényen bemutatkoznak a WorldSkills Kazan 2019 kiválósági érmet nyert bajnokai is, továbbá Simon Krisztián világbajnok asztalos is, aki a „Nemzet Legjobbja” címet szerezte meg a szakmák olimpiáján.

Időpont: 2019. október 8-9. (kedd-szerda), 9-16 óra között

Helyszín: HUNGEXPO B pavilon (1101 Budapest, Albertirsai u. 10.)

Infó:  www.szakmazzbudapest.hu

(BFKH Sajtó)