Második alkalommal, óriási érdeklődés mellett rendezték meg a vitéz Szurmay Sándor Honvédelmi Versenyt a XVI. kerületben. Az idei rendezvényen a kerület iskoláiból összesen 222 diák vett részt, akik játékos, ügyességi feladatokban mérhették össze tudásukat.

A rendezvény sikerét mutatja, hogy a kerületi verseny immár kétnapos rendezvénnyé nőtte ki magát, így szombaton Honvédelmi Családi Napot is tartottak, ahol együtt mutatkoztak be a honvédség mellett a Budapesti Védelmi Bizottság munkájában részt vevő egyéb társszervezetek is: a rendőrség, a katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás, és nem utolsó sorban a mentőszolgálat munkatársai is. A látogatók testközelből nyerhettek betekintést az egyes hon- és rendvédelmi szervezetek mindennapi életébe és kipróbálhatták a kiállító szervezetek eszközparkját.

A program részeként szombaton koszorút helyeztek el a Szurmay Sándor emlékműnél a Fővárosi Védelmi Bizottság, illetve a XVI. Kerületi Helyi Védelmi Bizottság tagjai, köztük dr. Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatala igazgatója, a rendezvény védnöke, valamint Baráth Ernő dandártábornok, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnoka, Horváthné dr. Kovács Angelika, a kerületi Helyi Védelmi Bizottság elnöke, továbbá Kovács Péter a XVI. kerület polgármestere, a Családi Nap fővédnöke is.

A Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisaként szolgáló Mátyásföldi repülőtér egy napra ismét élettel telt meg, hiszen egész napos statikus és dinamikus bemutatókat láthattak a rendezvényre kilátogatók. Akár egy igazi akciófilmben is érezhette magát az érdeklődők, hiszen a valódi élethelyzeteken alapuló látványos bemutatók részeként megtapasztalhatták, hogyan védik a honvédség katonái a külföldi szolgálatok során az általuk kísért konvojokat tűzharcban, hogyan oltják a tűzoltók az olajmezők lángra gyulladt olajtartályait. A Honvédség két katonai helikoptere is látványos légi bemutatót tartott, ami után a kicsik és nagyok közelről is megcsodálhatták a különleges gépeket. A rendezvény számos interaktív, szimulációs bemutatóval is szolgált, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a tűzoltók által használt tűzoltó darut, a rendőrség autóbaleset szimulátorát és megtekinthették az idei rendezvényen elsőként bemutatkozó Mentőmúzeumot, amely a mentőszolgálat munkáját és hazai történetét mutatta be egyedülálló formában.

(BFKH Sajtó, Fotók: Posta István Zsolt)