Kiemelten ellenőrzik a megfelelő ártájékoztatás meglétét, a mérőeszközök hitelességét, valamint hogy az árusok eleget tesznek-e a nyugtaadási kötelezettségnek.

 

Idén is több helyszínen rendeznek karácsonyi vásárt országszerte, így Budapesten is, amely kellemes hangulatával segít ráhangolódni az ünnepekre és kellemessé tenni az ünnepi vásárlást. Az egyik legnagyobb ilyen vásárhelyszín a Budapesti Karácsonyi vásár a belvárosban, amely évről-évre látogatók tömegeit vonzza Budapestre. A korábbi évekhez hasonlóan, Budapest Főváros Kormányhivatala kiemelten ellenőrzi az ilyen típusú rendezvényeket, hogy mind a vásárlók, mind az árusítók kellemesen zárhassák ezt az időszakot. Az ellenőrzések fő célja, hogy a hatóság kiszűrje azokat az ünnepekhez kötődő termékeket, amelyek igazolhatóan veszélyt jelenthetnek a fogyasztókra továbbá, hogy idejekorán fényt derítsen azokra a jogsértésekre, amelyek esetleg a vásárlók anyagi érdekeit veszélyeztetik, és tényleges kárt okozhatnak a fogyasztóknak.

Megelőző célzattal, most a vásárokon jelen lévő vállalkozóknak kíván a hivatal segítséget nyújtani a fogyasztóvédelmi szempontból jelentős jogszabályi előírásokról, amelyek egyben az idei ellenőrzések fő szempontjait is alkotják.

Mire érdemes tehát odafigyelni?

Különös figyelmet kell fordítani az ártájékoztatásra: az eladási árakat a terméken vagy a termék mellett kihelyezett ártájékoztatón köteles feltüntetni az eladó. A hivatal szakemberei különös figyelmet fordítanak az ártájékoztatáshoz kapcsolódó „megtévesztő kereskedelmi gyakorlat” kiszűrésére. Ilyen például, ha a feltüntetettnél magasabb árat számít fel a kereskedő, vagy ha egy kedvezményt nem érvényesít az árusító (pl. „kettőt fizet, hármat kap” akció).

Az árfeltüntetésen túl fokozott figyelmet kell fordítani az értékesítésnél használt mérőeszközök (mérlegek, mérőpoharak) hitelességére is. Ez vonatkozik elsősorban italok, például forralt bor, rövid italok kimérésére, ahol a kért és kifizetett mennyiségnél kevesebbet semmiképp sem mérhet az eladó.

Az ellenőrzések fontos eleme a nyugtaadási kötelezettség ellenőrzése: fontos tehát, hogy az árusítók minden esetben (!) adjanak vásárlást igazoló nyugtát a vásárlóknak. Ez azért is fontos, mert a megvásárolt termék hibája esetén a szavatossági jogok érvényesítéséhez elengedhetetlen, hogy a vásárló a nyugtával tudja igazolni a termék eredetét, valamint a vásárlás helyét. Amennyiben jótállási kötelezettség alá eső új tartós fogyasztási cikkeket, jellemzően 10 000 forint eladási ár feletti termékeket, például ékszereket, műszaki cikkeket értékesít az eladó, akkor a jótállási jegy átadása is szükséges a vásárló részére.

Miben más a vásár a bolti kereskedéstől?

A karácsonyi vásár keretében az értékesítés jellemzően nem üzletekben történik, hanem ideiglenesen kitelepült standokon és árusítóhelyeken. A vásárokon ezért a panaszkezelés tekintetében nem szükséges a vásárlók könyvét kihelyezni, ellenben a vállalkozás adatairól, tehát a kereskedő nevéről, székhelyéről és a panaszügyintézés helyéről feltétlenül kell tájékoztatást adni a kitelepült árusítónak. Ennek a legegyszerűbb módja egy jól látható tájékoztató táblán feltüntetni a cég adatait és elérhetőségeit, mivel ezt szigorúan számonkéri a hatóság.

A panaszkezelés tekintetében fontos tudni, hogy a hatóság azt is vizsgálja, hogy a helyszínen tett szóbeli panaszokat kivizsgálja-e, és a lehetőségekhez mérten helyben orvosolja-e az árus, hiszen ez kötelessége. Abban az esetben, ha a fogyasztó a panasz helyszíni kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása valamilyen igazolható okból kifolyólag nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni és annak egy példányát a vásárlónak átadni. A jegyzőkönyv a továbbiakban a fogyasztó írásbeli panaszaként kezelendő, amelyre harminc napon belül írásban, érdemi választ kell adnia az árusnak, valamint intézkednie kell annak közléséről is a vásárló felé. Amennyiben ezt elmulasztja az árus, a jogsértés akár fogyasztóvédelmi bírságot is maga után vonhat.

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a leggyakoribb hiányosságoknak az árfeltüntetés elmulasztása, a hiteles mérőeszköz hiánya, valamint a csomagolóanyagnak az áru súlyába történő belemérése számított. A fogyasztóvédelmi hatóság elsődleges célja idén is elsősorban nem a szankció alkalmazása, hanem a megelőzés, annak érdekében, hogy az ünnepi időszakban felesleges bosszankodásoktól mentesen, szabályszerűen történjen a termékértékesítés. Budapest Főváros Kormányhivatala bízik abban, hogy fenti szempontok, valamint a szabályszerű kereskedelmi gyakorlat betartásával mindenkinek kellemesen telik majd az idei ünnepi időszak.

(BFKH Sajtó)