Közel 9000 állásajánlattal várta mintegy 60 munkaadó az álláskeresőket Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztálya szervezésében a MOM Sport Központban megrendezésre kerülő állásbörzén. A rendezvény célja, hogy a kiállító munkáltatók szakképzett munkaerőt, az álláskeresők pedig megfelelő munkahelyet találhassanak.

A szervezők több ezer látogatót vártak az állásbörzére, amelynek célja nemcsak az, hogy a fővárosi regisztrált álláskeresők számára elhelyezkedési lehetőségeket kínáljanak, hanem az is, hogy elősegítsék a munkáltatók munkaerő-igényének kielégítését.

A rendezvényt Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy bár Budapesten négy év alatt kevesebb, mint felére csökkent a regisztrált álláskeresők száma, a kormányhivatal foglalkoztatási osztályai jelenleg is mintegy 15,5 ezer álláskeresőt tartanak nyilván.

Aki álláskereső, annak aktuálisan az a munkája, hogy keresi a számára és a kvalitásainak legmegfelelőbb munkahelyet. Mi ebben kívánunk a segítségükre lenni ‒ fogalmazott a főigazgató.

A rendezvényre diplomás, szakképzett, illetve végzettséggel nem rendelkező, elhelyezkedni szándékozó felnőtt álláskeresőket is várnak, akik 65 standnál csaknem 9000 állásajánlat közül válogathatnak.

Budapest területén jelenleg mintegy 7300 db, munkaadók által bejelentett üres álláshelyet tart nyilván a kormányhivatal, amelyből jelentős többek között az építőipari foglalkozásokhoz továbbá a járművezetők és gépkezelői foglalkozásokhoz, valamint a kereskedelmi és vendéglátó-ipari, szolgáltatási foglalkozásokhoz kapcsolódó üres álláshelyek száma.

A Domokos Péter nyitóbeszédét Újhelyi Zita, a kormányhivatal Munkaerőpiaci Osztályának vezetője Csete Lászlóval, az „Út a munkaerőpiacra” a (VEKOP-8.1.1-15) projektmenedzserének pódiumbeszélgetése Követett.

Az „Út a munkaerőpiacra” program azokra a 25‒64 év közötti nyilvántartott álláskeresőkre, a szolgáltatást igénylők és közvetítést igénylők azon körére, valamint azokra a versenyszférába kiléptethető közfoglalkoztatottakra céloz, akiknek elhelyezkedése az állami foglalkoztatási szerv megítélése szerint jelen munkaerő-piaci program segítségével mozdítható elő. A program előkészítése során külön figyelmet fordítottak az inaktívakra is, akik a felkutatáskor/jelentkezéskor az állami foglalkoztatási szerv nyilvántartásában általában még semmilyen módon nem szerepelnek.

A standok között ott találhatjuk a nagyobb közszolgáltatókat és a hazai nagyvállalatokat is, amelyek egytől-egyig piac- és versenyképes állásokat kínálnak ‒ mutatott rá Domokos Péter.

A munkaadók képviselői ezen felül személyes információnyújtással is várják az érdeklődőket. Az egész napos pódiumbeszélgetések során hasznos munkaerőpiaci információkhoz juthatnak hozzá a rendezvényre látogató érdeklődők.

(OrientPress, BFKH Sajtó)