A település életében fontos és kiemelkedő esemény volt 2018. február 16-a, hiszen ezen a napon adtak át egy autóalkatrészek kézi megmunkálását végző üzemet Tiszakarádon. Ezzel a bodrogközi község egyik régi álma teljesült: jelentős új foglalkoztatási lehetőség teremtődött meg helyben az elsődleges munkaerő-piacon.

Az önkormányzat tulajdonában lévő épület átalakítása, felújítása önkormányzati forrásból és részvétellel valósult meg. Az üzem jelenleg 50 fő részére biztosít munkát, amelyből 19 fő alkalmaztatásához 25,4 millió forint összegű foglalkoztatási támogatással járul hozzá a költségvetés. E munkahelyteremtés a Cigándi Járás foglalkoztatottsági szintjének nagymértékű növekedését eredményezi, annál is inkább, mert az érintettek már a meglévő alkalmazotti létszám bővítését tervezik.

Az ünnepélyes átadáson dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője, Karászi Zoltán, a település polgármestere és Erdős János, a Prec-Cast Öntödei Kft. ügyvezetője is örömét fejezte ki a fejlesztés és az új munkahelyek létrejöttének kapcsán.

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Cigándi Járási Hivatala)