A miskolci Volán pályán tartották az Országos Haditorna Verseny megyei döntőjét, amelyre idén rekord számú középiskola nevezett be.

A nyertes a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium lett. Második helyezést ért el a miskolci Avasi Gimnázium csapata, a dobogó harmadik helyét pedig az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 1-es csapata foglalhatta el.

Elméleti és gyakorlati feladatokat rejtő állomásokon mérték össze tudásukat, erejüket és ügyességüket az ötfős csapatok az Országos Haditorna Verseny megyei döntőjén – mondta Demeter Ervin. A kormánymegbízott hozzátette: huszonegy középiskola vett részt az eseményen, ennyien még nem jelentkeztek a megmérettetésre, mint idén. Azért tartjuk fontosnak, mert olyan katonai, védelmi tudást, gyakorlatot szereznek a fiatalok, amely hasznos lehet az életük során – egészítette ki. A Magyar Honvédségnek ugyanis úgy kell működnie, különösen békeidőben, hogy rendelkezésre áll egy jelentős önkéntes tartalék – hangsúlyozta.

A megyei elődöntő után még ősszel megrendezik az országos megmérettetést Budapesten.

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal)