Pénteken elismerésben részesültek azok a munkatársak, akik kiemelkedő és példamutató feladatellátással hozzájárultak a megyei kormányhivatal minőségi és hatékony munkavégzéséhez. Az rendezvénynek a Miskolci Nemzeti Színház adott otthont.

„A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet s lesz” – megyénk szülöttje, Kossuth Lajos szavaival köszöntötte a résztvevőket a megyei kormánymegbízott. Demeter Ervin ünnepi beszédében úgy fogalmazott, „bizonyosan megállapítható, hogy a honfoglaló magyarok a korábban érkezettek és az itt élők közösségének megerősödéséhez szorosabb, szervezettebb együttélési forma, társadalmi rend vált szükségessé. Ezt ismerte fel és valósította meg István király.” Kiemelte, Szent István nagysága elsősorban tetteiben nyilvánult meg; Magyarország a hit és az összetartozás ereje, valamint a tettek által született meg. – Minden év augusztus 20-án azt a Magyarországot ünnepeljük, amely nem ajándékba kapta létét, hanem mindig meg kellett érte küzdeni. Az előttünk járó nemzedékek, amikor kellett, meg tudták védeni Szent István Magyarországát – húzta alá Demeter Ervin. – Nagy királyunk tudta, hogy mindig lesznek olyan külső és belső ellenségei a nemzetnek, akik át akarják írni az ország határait, a nemzet történelmét, és más birodalmak részévé akarják tenni hazánkat. Most is vannak olyanok, akik át akarják írni Európa, a nemzetek és Magyarország történetét, mert így akarnak nyerészkedni és hatalmat szerezni. Most is vannak olyanok, akik annak örülnének, ha a magyarok is feltett kézzel hagynák, hogy idegenek szállják meg hazánkat – fogalmazott. – Ha a mögöttünk hagyott évszázad küzdelmeire gondolunk, akkor láthatjuk, hogy a helytállás, a munka és az egymás iránt érzett felelősség hozza meg mindig a sikert – emelte ki a kormánymegbízott. A megyei kormányhivatal életére rátérve megtudhattuk, hogy az elmúlt hét évben több mint 8 millió 254 ezer ügy érdemi intézésével tudtak foglalkozni . Az ünnepségen 22 kolléga Díszoklevél elismerésben részesült Demeterné Bártfay Emese, Monok polgármestere és Bodnár Katalin, a település jegyzője, akik a Kormányhivatallal történő példás együttműködéssel segítették a település életét.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Image Film

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Korményhivatal összefoglaló kis film 2011-2016.

Eddig elismerésben részesült kollégák

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal)