Huszadik alkalommal rendezték meg Szabad a pálya nevű, általános és középiskolásoknak szóló pályaválasztási börzét a miskolci Generali Arénában. A kétnapos eseményen nyolcvanhét kiállító, közte hét egyetem várta a pályaválasztókat.

Megyénk 16 járásának 101 iskolájából összesen 3181 diák autóbuszos szállítását támogatta a pályaválasztási kiállításra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. Demeter Ervin kormánymegbízott elmondta, ez a rendezvény még az előző évezredben kezdődött.

– 1999-ben sok mostani pályaválasztó még meg sem született. Annak idején sok volt a munkanélküli, ma meg már sok a munkaerőhiány. Így változik a világ. Most nagy szükség van a hagyományos, klasszikus mesterszakmákra, például kőművesre, pékre, lakatosra. Borsodban erős a vegyipar, a járműipar és az elektronikai ipar – mondta Demeter Ervin, aki hozzátette, azok, akik itt vannak, most tesznek egy jelentős lépést abba az irányba, miliőbe, ahol az életüket fogják élni.

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke elmondta, pár napja új szakképzési törvény született. Egy részről bevezették az általános ösztöndíj fogalmát, más részről pedig 2020. szeptember 1-jétől technikus iskolatípust vezetnek be – közölte.

Lórántné Orosz Edit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője elmondta, a húsz év alatt kiváló együttműködés alakult ki az iskolák és a hivatal között.

A kiállítás célja a középfokú intézmények, iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képző intézmények, gyakorlati képzőhelyek és munkáltatók bemutatkozása az általános és középiskolás tanulók részére. A gyerekek kipróbálhatják, a gyakorlatban is láthatják, mi az, amit tanulni szeretnének.

A Szakma és Szakember pályázaton 6-7-8. osztályos tanulók mutattak be szakmákat. Az első helyen a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola és a miskolci Munkácsy Mihály Művészeti Általános Iskola diákjai végeztek.

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal)