Még 2017. március 27-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkárának köszöntőjével vette kezdetét az Uránia Nemzeti Filmszínházban Faragó Annamária dokumentumfilm-rendező, író Menaságra repülj… című filmjének díszelőadása. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal tervei szerint, egy később meghatározandó időpontban levetíti ezt a nemzeti összetartozás-tudatot erősítő filmet az érdeklődő munkatársak számára. A filmvetítés a rendezőnő jelenlétében lesz, aki előadással is érkezik közénk az ősi magyar nyelvről, hűségről, hazáról…

Faragó Annamária filmje a csíkmenasági székelyek emberi tartásáról, hitéről, valamint a nemzethez való hűségről szól. Bemutatja a székely emberek humorát, örömeit és könnyeit, akik az anyaországtól való elszigeteltségükben és elzártságukban is őrzik magyar gyökereiket és hagyományaikat. A film szereplői a falu lakói, akiket természetes környezetükben filmeztek. A film bemutatja többek között a híres kürtős kalács készítését - melynek származási helye Csíkmenaság -, a patkoló kovácsot, a kenyérsütést, a Wass Albert regényeiből ismert esztenát, a bútorfestést, a hegedűkészítést, a székelykapu-faragót, de mindezeken túl vagy velük együtt a székelyek lelkét; a székely humort, az elszakított országrészek magyarjainak emberi drámáját, lelki vívódásait és ez utóbbi adja a film lényegét, valódiságát.

Bármely önkormányzat, szervezet érdeklődés esetén felveheti a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeken a film rendezőjével, Faragó Annamáriával.

Mobil: +3670 775 3816

E-mail: [[[sTTLIAvOXHcbdvxHzp4jJ2NZmFyYWdvZmlsbUBpbmRhbWFpbC5odQ==]]].

A filmre vonatkozó legfontosabb adatok a következők. Műfaja: színes, egész estés magyarul beszélő dokumentumfilm, mozifilm. Játékidő: 82’. Technika: színes Full HD.

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet)