Idén 13. alkalommal mutatták be a lillafüredi Palotaszállóban a Borsod-Abaúj-Zemplén megye legsikeresebb vállalkozásait rangsoroló TOP 100 kiadványt.

Uri Mariann, az Észak-Magyarország megbízott főszerkesztője elmondta, a TOP100 zsűrije ebben az évben megújult: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Igazgatósága és az Észak-Magyarország napilap képviselője mellett mostantól megyénk kormánymegbízottja, a megyei közgyűlés elnöke, a Miskolci Egyetem kancellárja és a VOSZ megyei elnöke dönt arról, ki kapja a nívós díjat.

Köszöntő beszédében Demeter Ervin megyei kormánymegbízott kiemelte: az üzleti élet egyik legfontosabb szabálya, hogy világos céljai, tervei legyenek a vállalkozásoknak. A megyei Top 100-ba bekerült cégek mindegyikére jellemző, hogy pontosan tudja, hová szeretne eljutni. A sikeresen megvalósult tervek pedig újabb és újabb távlatokat szülnek. A lehetőségeket, kitörési pontokat megvizsgálva Demeter Ervin elmondta, kulcsfontosságú feladat a megye megtartó képességének erősítése és növelése. Ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági tempó a továbbiakban is meg tudjon maradni, fontos, hogy a fiatalok itt maradjanak, és szakmát vagy felsőfokú végzettséget szerezzenek.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke a Top 100-ba bekerült cégek vezetőit méltatta. Köszöntőjében elmondta, hogy most csupa olyan üzletemberrel találkozhatunk, akik létrehoztak valamit, akiknek van jövőképük, és jó úton járnak a siker felé. A Top 100 kiadvány tükröt állít elénk. Megmutatja, hogy az előző évben hogyan teljesítették megyénk cégei,  mit értek el, kik a legnagyobb árbevétellel rendelkezők, a legnagyobb foglalkoztatók, kik produkálták a legnagyobb hozzáadott értéket.

Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere a megyeszékhely és a régió gazdasági teljesítményét emelte ki. Megyénk és településeink nagyobb része ebben az évben is jól teljesít, és ez a jelenlévő vállalkozásoknak köszönhető. Az állami és önkormányzati szféra, a kamara pedig segítséget ad mindehhez. A gazdasági növekedés Miskolcon, a megyében és a régióban is tetten érhető. Gyakoriak az újabb beruházásokról és a meglévők fejlesztéséről szóló híradások.

A köszöntőket követően előadást tartott Weilandics Miklós, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó-és vámigazgatója, Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, és György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Ezt követően adták át az Észak-Magyarország Top 100 Gazdasági Díját, melyet ezúttal Sándor Attila, a Miskolc Autó és Miskolc Motors ügyvezető tulajdonosa vehetett át. Sándor Attila kihangsúlyozta, hogy ez a díj nemcsak a saját érdeme, hanem csapatmunka eredménye. A program az idei TOP 100 kiadványok átadásával zárult.

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet)