A kormányhivatal hatósági eszközökkel segíti a fogyasztók érdekeinek védelmét, de az elsődleges cél a fogyasztói tudatosság erősítése – hangzott el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Békés Megyei Kormányhivatal közös sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a „Panasza van? Segítünk!” című fogyasztóvédelmi kiadványsorozat hetedik és nyolcadik füzetét.

A 7-es számú füzet segít megismerni a tartozás miatti ki- és visszakapcsolás alapvető szabályait, valamint információkkal szolgál az esetleges lehetőségekről, teendőkről. A 8-as számú kiadvány pedig a társasházakban, lakásszövetkezeti lakásokban élő négymillió magyarországi lakosnak kínál a közműszolgáltatások igénybevételével kapcsolatosan hasznos tudnivalókat.

Dr. Krizsán Anett, a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója kiemelte: a közös cél érdekében a kormányhivatal immár negyedik éve biztosít helyszínt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak tájékoztató kiadványai bemutatásához. Éppen ezért fontos a fogyasztóvédelmi füzetek eljuttatása a lakossághoz, a kormányhivatal erre az ügyfélterekben biztosít lehetőséget – tette hozzá.

Az Európai Unióban – a rezsicsökkentésnek is köszönhetően – Magyarországon az egyik legalacsonyabb a földgáz és a villamos energia ára, a szolgáltatásból kikapcsolt fogyasztók száma pedig 2013–18 között megfeleződött – mondta Scherer Zsolt. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal sajtófőnöke hozzátette: fizetési nehézség esetén is a legfontosabb a szolgáltató és a fogyasztó közötti kommunikáció. A számlafizetési fegyelem terén ugyanis még mindig akad tennivaló, hiszen országosan százezres nagyságrendű a harminc napon túli, be nem fizetett közműszámlák száma – egészítette ki. Számukra is fontos a kormányhivatalokkal való együttműködés, hiszen osztott hatáskörben látják el a fogyasztók érdekeinek védelmét – emelte ki Scherer Zsolt.

Abban az esetben, ha a fogyasztó késik a fizetéssel, haladéktalanul jelezze a szolgáltatónak, és kezdeményezze a fizetést könnyítő lehetőségek igénybevételét – hívta fel a figyelmet dr. Nemeshegyi Benjámin. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szakmai tanácsadója hangsúlyozta: fontos tudnivaló, hogy a kikapcsolást végző munkatársak a helyszínen nem fogadhatják el a befizetést igazoló csekket, a tartozás megfizetését a kikapcsolást elrendelő szolgáltatónál kell igazolnia a fogyasztónak. Ha a kikapcsolás után a fogyasztó nem rendezi a tartozását, és nem kéri a visszakapcsolást, a villamosenergia-szolgáltató harminc nap után felmondja, a gázszolgáltató pedig felmondhatja a szerződést – fűzte hozzá dr. Nemeshegyi Benjámin. Továbbá jogszabály rendelkezik arról is, hogy a lakossági fogyasztóknál mely napokon nem kapcsolható ki a szolgáltatás – egészítette ki.

A társasházakban vagy lakásszövetkezeti lakásokban élők esetében rendkívül fontos, hogy egyedi fogyasztásmérőkkel, almérőkkel, mellékmérőkkel rendelkezzenek – hangzott el a rendezvényen. Társasházaknál a jogszabály bizonyos esetekben és helyiségekben minimális szolgáltatás biztosítását írja elő, még kikapcsolás esetén is, a szolgáltatóknak – derült ki a szakemberek előadásából.

A földgáz, villamosenergia- és víziközmű-szolgáltatásokkal kapcsolatosan tavaly nyár óta összesen 12 megkeresés érkezett a megyei fogyasztóvédelmi hatósághoz – mondta Dobókői György. A Békés Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője hozzátette: ebből nyolc esetben a fogyasztóknak tájékoztató levelet írtunk, hiszen nem merítették ki a jogszabály által kötelezően előírt valamennyi jogorvoslati lehetőséget a szolgáltatónál. Csak négy esetben hoztunk határozatot, ebből kettőben állapítottunk meg jogsértést – egészítette ki.

(Békés Megyei Kormányhivatal)