Köszönhetően a korábban megkötött együttműködési megállapodásnak a Békés Megyei Építész Kamara a Békés Megyei Kormányhivatal közreműködésével rendezett a településképi arculati kézikönyvek és a településrendezési rendeletek készítésének tapasztalatairól szóló szakmai fórumot. A Munkácsy Hotelben megrendezett fórumon az is elhangzott, hogy Békés megye 75 települése közül 73 településen már elkészült a településképi arculati kézikönyv és ezzel az aránnyal Békés megye országosan is csúcstartó, hiszen összességében a települések 85-90 százaléka tett eleget ezen kötelezettségének.

Megerősítette ezt Kolossa József, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztálya vezetője is, aki az országban is egyedülállónak, példaértékűnek nevezte a Békés Megyei Építész Kamara, illetve a Békés Megyei Kormányhivatal által korábban szentesített együttműködési megállapodást, s úgy fogalmazott, hogy a településképi arculati kézikönyvek elkészítése során azon megyék tudtak igazán jól teljesíteni, ahol jól együttműködött az építész kamara területi szervezete, a kormányhivatal, a megyei önkormányzat, illetve a mérnökkamara megyei szervezete.

- Művészek az építészek, hiszen az építészeti alkotásoknak egy időben három funkciónak kell megfelelniük. Ezek a hasznosság, a tartósság és a szépség. Úgy is mondhatjuk, hogy az építészeknek e három pillérre kell felépíteniük műveiket. Bármelyike ezeknek a pilléreknek hibás, hiányos, ingatag, netán hiányzik, akkor az adott építmény előbb-utóbb valamilyen formában hasztalanná válik… Amit az építész megtervez, azt nem önmagának tervezi, hanem közösségeinknek. Az építész ilyen formán hatással van a közízlésre, a közérzetünkre, kultúránkra, formálja gondolkodásunkat és alakítja csiszolja annak a szemüvegnek a lencséit, amelyen keresztül a világot szemléljük – hangsúlyozta köszöntő beszédében dr. Krizsán Anett, a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója.

Fajzi Tamás, a Békés Megyei Építész Kamara elnöke beszédében nyomatékosította, példás az együttműködés a kormányhivatal és a kamara között és azt is kifejtette, hogy az elkészített települési arculati kézikönyvek magas száma is azt igazolja, hogy a települések komolyan vették a feladatot.

Kolossa József főosztályvezető a települési arculati kézikönyvek elkészítése során szerzett tapasztalatokat ismertette a fórumon részt vevő építészekkel, polgármesterekkel, jegyzőkkel. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy éppen ma zajlik az Országgyűlésben a területrendezési törvény záró vitája, ami elfogadása esetén már kompatibilis lesz az ingatlan-nyilvántartási törvénnyel.

Torma Gyöngyi, a Békés Megyei Építész Kamara elnökségi tagja „A Békés megyei településképi arculati kézikönyvek a véleményezők szemével” elnevezéssel, míg Kmetykó János, a közelmúltban a Békés Megyei Építész Kamara „Békés Megyei Építészeti Életmű Díjjal” is kitüntetett alelnöke „A településképi arculati kézikönyvek elkészítésének tapasztalatai főépítészi szempontból” címmel tartott előadást.

Börner Miklós, a Békés Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Építésügyi Osztály vezetője „A településképi rendeletek elkészítésének megyei helyzete és a szükséges további önkormányzati feladatok” témakörben szólt a résztvevőkhöz.

(Békés Megyei Kormányhivatal)