Köszönhetően a kormány foglalkoztatáspolitikájának, illetve a magyar állam 186 millió forint összegű támogatásának 100 férőhelyes munkásszálló épül Füzesgyarmaton a Csánky Dezső utcában a Hotel Gara, illetve a Termálkemping közötti területen. A munkásszálló támogatói szerződését – ünnepélyes keretek között, dr. Kovács József országgyűlési képviselő jelenlétében – Bere Károly füzesgyarmati polgármester és Takács Árpád kormánymegbízott csütörtökön, a Békés Megyei Kormányhivatal épületében látta el kézjegyével.

- Fontos állomás a mai, foglalkoztatáspolitikai szempontból. Békés megyében folyamatosan csökken az álláskeresők száma, s ugyanakkor egyre kevesebben dolgoznak a közfoglalkoztatásban is. Míg 2010-ben 27 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván a megyében, addig ez a szám idén szeptemberben már nem érte el a 11 ezret. A kormány céljai között szerepel a teljes foglalkoztatottság elérése. Ennek érdekében elengedhetetlen a munkaerő mobilitásának segítése. A kormány tavaly egy új aktív foglalkoztatáspolitikai eszközt vezetett be, a központi munkaerőpiaci program keretében közvetlenül az önkormányzatok vagy önkormányzati társulások pályázhatnak munkásszálló építésére. Tavaly Orosháza nyert egy száz férőhelyes munkásszálló építésére, míg idén Füzesgyarmat – szintén egy száz férőhelyes munkásszálló építésére – 174 millió forint vissza nem térítendő, illetve 12 millió forint visszatérítendő támogatást – hangsúlyozta a szerződés ünnepélyes aláírását megelőzően Takács Árpád.

A Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szavaiból az is kiderült, hogy idén országosan 5 milliárd forintos keretösszeg állt e jogcímen az önkormányzatok rendelkezésére, s a kormányzat ezen intézkedésével az 50 kilométeren kívülről érkező munkaerő elhelyezését igyekszik segíteni.

Őszinte örömének adott hangot dr. Kovács József, amiért éppen a választókerületében, Füzesgyarmaton épülhet meg a munkásszálló.

- A kormányzat 2010-ben 1 millió új munkahely megvalósítását tűzte ki célul, tíz éven belül. Ma közelítjük a 900 ezret, tehát 2020-ra elérjük a kitűzött célt – emelte ki az országgyűlési képviselő.

- Miért éppen Füzesgyarmat? – tette fel a kérdést elöljáróban a sárréti fürdőváros polgármestere. – Mert az ipari robotokat gyártó, Magyarországon 1991 óta jelen lévő Kuka Robotics Hungária Kft. Füzesgyarmaton jelenleg 1 200 személyt foglalkoztat, közülük 800 munkavállaló nem helybeli. A legtávolabbi dolgozó jelenleg Túrkevéről érkezik – válaszolta meg a kérdést, s egyúttal köszönte meg dr. Kovács József országgyűlési képviselő, illetve a Békés Megyei Kormányhivatal segítségét, munkáját is Bere Károly.

Füzesgyarmat polgármesterétől azt is megtudtuk, miszerint az elnyert állami támogatáshoz az önkormányzat költségvetéséből 124 millió forint saját erőt társítanak. A projektet 2020. november végéig kell megvalósítaniuk.

(Békés Megyei Kormányhivatal)