A Békés Megyei Kormányhivatal és a Kodolányi János Főiskola ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást kötött. A dokumentumot dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója, és dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora írta alá, Orosházán a főiskola székhelyén, 2018. március 1-jén.

„Sok szép feladat van, amely partnerek nélkül nem megy” – hangzott el dr. Szabó Péter köszöntőjében. Hozzátette, hogy az iskola a kooperatív oktatási módszerben hisz, így nyitott a partnerségekre. Elmondta, hogy az intézménynek jelenleg 56 hallgatója van, akik közül valamennyien ösztöndíjban részesülnek Orosháza által.

Dr. Rákóczi Attila elmondta, hogy az együttműködési megállapodás megkötésével a Békés Megyei Kormányhivatal tartós megoldást kíván találni a megyéből való elvándorlásra. Ennek rövid-, közép- és hosszú távú megoldására egy munkacsoport is létrejött– egészítette ki a főigazgató.

Dávid Zoltán Orosháza Város polgármestere, kiegészítve dr. Szabó Péter gondolatait kiemelte, hogy az intézmény indulásakor a rektor felvette a helyi cégekkel a kapcsolatot, és a helyi igényeknek megfelelő szakokat indítottak el, amelyekkel a diploma átvételét követően helyben el lehet helyezkedni.

Simonka György országgyűlési képviselő beszédében kihangsúlyozta, hogy a megállapodás aláírásával is közelebb került dél-békés ahhoz, hogy Orosháza olyan egyetemi várossá váljon, amely pozitív üzenetet küld a fiataloknak és az aktív korúaknak. „Remélem, sokan úgy gondolják, érdemes egy olyan helyre költözni, ahol családot alapíthatnak, ahol a jövőképük biztonságban van. Mi azon dolgozunk, hogy Orosháza ilyen képet alkosson” – tette hozzá a képviselő.

Az együttműködési célja, hogy a Felek egymással való kapcsolataik erősítése útján hozzájáruljanak a főiskola Békés megyében található telephelyén indított képzések szakmai színvonala fejlődésének és a szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátásának elősegítéséhez. A megállapodás további célja, az Orosházán folytatott képzések népszerűségének növelése, valamint – a megyében lévő vállalkozásokkal történő kapcsolattartás elősegítése útján – a duális képzés keretében megvalósuló, valós munkaerő-piaci igényekhez illeszkedő képzések megszervezéséhez és a diplomát szerzők helyben történő elhelyezkedésének segítéséhez történő hozzájárulás.

(Békés Megyei Kormányhivatal)