Az egységes kérelmek beadásával kapcsolatban tájékoztatót tartottak a gazdálkodóknak a Békés Megyei Kormányhivatalban.

Elindult az egységes kérelmek beadása, mely május 15-ig tart. A gazdálkodók terület, állatok, valamint különféle termeléshez kötött támogatások után közel 40 jogcímre nyújthatnak be támogatási igényt egy kérelem keretén belül. Békés megyében évről-évre közel 15.000 gazdálkodó nyújt be kérelmet 450.000 ha-t elérő megművelt területre. A Békés Megyei Kormányhivatal a nyitott hivatal elvét követve tájékoztató fórumokat tart a jelentősebb városokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen. Az Agrárkamara falugazdászai nyújtják be a megyei kérelmek több, mint 2/3-át.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően tájékoztató előadást tartottak az Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályon az érdeklődő gazdák részére. A múlt heti előzetes regisztráció során közel 50 gazdálkodó jelentkezett az eseményre, mely a főosztály épületében került megtartásra.
Az eseményt Dr. Takács Árpád főigazgató nyitotta meg, ezt követően Dr. Rákóczi Attila főosztályvezető köszönte meg a jelenlétet, adott rövid tájékoztatást a kérelmezés folyamatáról, határidőkről. A megnyitót követően másfél órában megismerkedhettek a gazdálkodók a kérelembenyújtó felülettel, a kérelmezés folyamatával, valamint kérdéseiket is feltehették. Az esemény kiemelt eredménye volt, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara akkreditálta az eseményt, mint továbbképzést a Békés Megyei Kormányhivatal számára.

(Békés Megyei Kormányhivatal)