Összességében az ügyfelek javát, az egységes jogértelmezés kialakítását, a profibb, gyorsabb, gördülékenyebb ügyintézés tökéletesítését szolgálta a települési polgármesteri hivatalok, közös önkormányzati hivatalok jegyzőinek, köztisztviselőinek szerdán, a Békés Megyei Kormányhivatal Derkovits sori épületében rendezett interaktív szakmai nap. A tanácskozáson a jegyzői hatáskörbe tartozó kereskedelmi hatósági eljárások és a kapcsolódó külön járási hivatalvezetői hatáskörbe tartozó engedélyezési hatósági eljárások, szakhatósági eljárások kerültek terítékre.

- A kormányhivatal célellenőrzése egyértelművé tette, hogy a részletszabályok ismertetése, de leginkább az ügyfelek érdekében szükséges és indokolt a jegyzők munkájának segítése – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Krizsán Anett, a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója.

Az interaktív szakmai napról szólva dr. Jelenka Gyöngyi, a Békés Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Hatósági és Oktatási Osztály vezetője elöljáróban elmondta, hogy délelőtt anyagi jogi és eljárásjogi jogintézményeket villantanak fel, míg dél után a tréning keretében konkrét jogeseteket dolgoznak fel.

Szavaiból kiderült, hogy a kereskedelmi hatósági szakterületen az önkormányzati munka törvényességének őrei kettős szerepkörben jelennek meg.

A járási hivatalvezetői hatáskörbe tartozó hatósági engedélyezési és szakhatósági eljárásokról Sztankovánszkiné dr. Barta Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály osztályvezetője, Jánosi Ildikó közegészségügyi-járványügyi felügyelő és dr. Nosza Tamás osztályvezető tartott előadást.

A tűzvédelmi hatósági és szakhatósági eljárásokról Gombkötő Zoltán tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szolgálatvezetője, a kereskedelmi hatósági eljárásokra vonatkozó elektronikus ügyintézés szabályairól dr. Skorka András, a Szarvasi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese beszélt.

(Békés Megyei Kormányhivatal)