A Békés Megyei Védelmi Bizottság területi veszélyelhárítási terv gyakorlatot (TVTGY) rendezett csütörtökön a Szarvasi járásban. Az eseményen Takács Árpád kormánymegbízott hangsúlyozta: a honvédelem és a katasztrófák elleni védekezés nemzeti ügy, és nemcsak joga, de kötelessége is részt venni benne minden nagykorú magyar állampolgárnak.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagjaként, határ menti megyeként felkészültnek kell lennünk – mondta Takács Árpád. A katasztrófák elleni védekezés és a katonai műveletek polgári támogatása szempontjából is fontosak a gyakorlatok, mert ezek nem a félelemérzetet növelik, hanem a veszélyérzet kialakulását szolgálják – nyomatékosította a kormánymegbízott.

A gyakorlat alapjául szolgáló feltételezés szerint hazánk keleti és déli szomszédja között – egy több évtizede fennálló területvita miatt – fegyveres konfliktus van kialakulóban. Hazánknak – a befogadó nemzeti támogatás (BNT) keretében – pedig biztosítania kell a konfliktus helyszínére igyekvő szövetséges erők (40 személy és 20 katonai jármű) Békés megyén való áthaladását.

A kialakított helyzetben Szarvast jelölték ki a megyén áthaladó erők pihentetésére és a járművek üzemanyaggal történő feltöltésére. Ezzel egyidejűleg a 44-es főúton Szarvas és a Csabacsűd között egy ammóniát szállító kamionból – baleset következtében – veszélyes anyag került a környezetbe. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a 44-es főút Kondoros-Szarvas közötti szakaszát le kellett zárni, és a Katasztrófavédelmi Mobil Labor (KML) mérési adatainak ismeretében a Csabacsűd dél-keleti utcáin élőket ki kellett menekíteni, míg a település többi lakója tekintetében elzárkózást elrendeltek el.

A gyakorlaton a kiérkező tűzoltó egységek vízsugarakkal kötötték le az ammóniát, a veszélyes anyagot szállító cég helyszínre érkező munkatársai pedig megkezdték az ammónia átfejtését. Az operatív irányítást végzők a kialakult helyzetről értesítették az illetékes vízügyi és környezetvédelmi hatóságokat is. A gyakorlat keretében a megyei védelmi bizottság, valamint a járási helyi védelmi bizottságok és munkacsoportjaik felkészítése is megtörtént.

A gyakorlaton a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya, a megyei védelmi bizottság és munkacsoportjai, a Szarvas járásban működő helyi védelmi bizottság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint Szarvas, Kondoros, Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos és Örménykút település vett részt.

(Békés Megyei Kormányhivatal)