A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tartottak előadást a Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársai az elektronikus ügyintézésről az érdeklődő vállalkozásoknak 2019. március 19-én, Pécsett.

Az „Ügyfélkaput mindenkinek! – Tájékoztatás az elektronikus ügyintézésről” rendezvény legfontosabb célja az volt, hogy a szakemberek ráirányítsák a vállalkozók, cégek figyelmét az elektronikus ügyintézés előnyeire.

Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak a hivatali elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás legfontosabb tudnivalóiról. A kormányhivatal munkatársai bemutatták az ügyfélkapu és a cégkapu létesítésének folyamatát, ismertették az egyéni vállalkozói tevékenységgel összefüggésben a kormányablakban intézhető ügyeket.

Az esemény kapcsán dr. Horváth Zoltán elmondta, 2018-as január 1-jétől a kormányhivatalok és a járási hivatalok kötelesek biztosítani ügyfeleik számára az e-ügyintézés lehetőségét. A megújult magyarorszag.hu oldalon keresztül érhető el az a központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás, melyhez az ország valamennyi kormányhivatala csatlakozott.

– Az elektronikus ügyintézési lehetőség bevezetésével is az állampolgárokat szeretnénk szolgálni, hiszen így akár otthonról, kényelemesen, a számukra legmegfelelőbb időpontban intézhetik hivatalos ügyeiket. Egyértelműen látszik, hogy ez a jövő útja – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

A rendezvény keretében a résztvevők a helyszínen igénybe vehették a Baranya Megyei Kormányhivatal által működtetett kormányablakbusz szolgáltatásait is, ahol akár az ügyfélkapu regisztrációhoz is segítséget kaptak.

Az elhangzott előadások anyagai ide kattintva letölthetők.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)