A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete az idei évben is nagyszabású dinnyepromócióba kezdett. Ennek keretében a Kamara Baranya Megyei Szervezete és a Baranya Megyei Kormányhivatal július 21-én dinnyekóstolót tartott a pécsi Kossuth téren.

A rendezvény célja az ormánsági dinnye népszerűsítése volt. Az eseményen résztvevő baranyai gazdák a helyben termelt, jó minőségű, jó ízű nyári csemegére hívták fel a fogyasztók figyelmét. Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnöke elmondta, egyes áruházláncok túlzottan nyomott árai miatt nehéz helyzetbe kerültek a termelők, ezért szerettek volna segíteni nekik. Baranya megyében a korábbi 600-700 helyett ma már csak 150-170 hektáron termelnek dinnyét. A néhány hektáros területeken legalább száz család gazdálkodik, akiknek fontos, hogy megfelelő áron vegyék át tőlük a termést.

Az idei évtől az agrártámogatások kifizetését a kormányhivatalok végzik, a dinnyetermelők pedig külön támogatást is igényelhetnek. Mint azt dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott elmondta, a megyében csaknem negyven termelő, több mint száz hektár után igényelte ezt a támogatást. Az Agrárkamara kezdeményezésével egyetértve, a Kormányhivatal segíti a termelőket egy helyi védjegy létrehozásában is, így a vásárlók számára egyértelműen kiderülhet, ha Baranyában termelték a dinnyét. – Jelenleg a hazai gyümölcskereskedelem 60-70 százalékát a multik bonyolítják le. Az ormánsági dinnyéhez kapcsolódó márkaépítés azért fontos, mert az emberek megbízhatóbbnak tartják a magyar termelőket, és szívesebben veszik a hazait – tette hozzá a kormánymegbízott.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)