Az elmúlt év eredményeiről, a közigazgatás megújulásáról, a kormányhivatalok ehhez kapcsolódó feladatairól, lehetőségeiről, a már megvalósult és tervezett fejlesztésekről kérdezte a Dunántúli Napló dr. Horváth Zoltán kormánymegbízottat.

Milyennek látta a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetőjeként az elmúlt évet?

Ha néhány szóban kell összegeznem: izgalmasnak és tartalmasnak. 2018 az egész ország életében fontos volt, hiszen tavasszal országgyűlési választások zajlottak. Ez a hivatalt, illetve a személyemet annyiban érintette, hogy az új kormány megalakulását követően a miniszterelnök úrtól ismét megbízást kaptam a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetésére, amelyet örömmel vállaltam. Annál is inkább, mert ez az év számos kihívást, illetve lehetőséget tartogatott a kormányhivatalok számára. Szerettük volna folytatni azt a munkát, melyet a közigazgatás megújítása kapcsán a hatékonyabb feladatellátás érdekében elkezdtünk.

Mit jelent ez a hatékonyság a számok nyelvén? Valóban egyszerűbb, gyorsabb lett például az ügyintézés?

A baranyai kormányablakokban az elmúlt évben átlagosan 12 perc volt a várakozási idő. Ez – még nemzetközi, európai viszonylatban is – nagyon kedvező szám. A kormányablakok létrehozásával és folyamatos fejlesztésével nagyon sokat javult az ügyintézés színvonala. Ehhez természetesen számos tényező járult hozzá: a bürokráciacsökkentés mellett, az ügyintézők rendszeres képzése, az informatikai háttér javítása, az épületek, az eszközpark folyamatos megújítása. Ennek köszönhetően ma már bármelyik vidéki kormányablakban ugyanolyan minőségű szolgáltatást kapnak az ügyfelek, mint a fővárosban.

Ehhez hozzájárulhatott, hogy tavaly novemberben Baranya megyében is elindult a kormányablakbusz. Milyenek az ezzel kapcsolatos első tapasztalatok? A kormányablakbusz mindenütt népszerű, hiszen közelebb viszi az állam által nyújtott szolgáltatásokat az emberekhez. Ez különösen a kistelepüléseken élőknek jelent nagy segítséget. Baranyában nagyon sok olyan kis falu van, ahonnan még a járási hivatalokba sem egyszerű eljutni. Ezt a problémát orvosolja ez a mobilizált ügyfélszolgálat, ahol ugyanazokat az ügyeket lehet intézni, mint a kormányablakokban. A busszal az év utolsó két hónapjában 28 baranyai települést kerestünk fel, és az ott élőknek összesen közel kétszáz ügyben tudtunk segíteni.

Fotó: Laufer László

A kormányablakbusz-program mellett több olyan kormányzati törekvésről is hallani, amelyekkel a vidéken élőket támogatják. Mit érdemes tudni ezekről?

Fontosnak tartjuk, hogy ha Magyarországon valaki vidéken születik, és ott szeretné élni az életét, akkor ne érezze, hogy nehezebben boldogul, mintha városi lenne. A kormány által indított Magyar falu programnak – az otthonteremtés támogatásától, a közösségi terek fejlesztésén át, az óvodák, bölcsődék létrehozásáig – számos eleme van. Valamennyi azt a célt szolgálja, hogy a magyar falvakban ugyanolyan minőségű életet lehessen élni és ugyanolyan szolgáltatásokat lehessen elérni, mint egy városban. A kormányzat alapvető célja, hogy Magyarország – a magyar vidékkel együtt – Európa egyik legélhetőbb országává váljon 2030-ra.

Az élhető Magyarországhoz a munkahelyek biztonsága, a kedvező munkaerőpiaci helyzet is hozzátartozik. Mit gondol erről?

Az eredmények láttán nincs okunk panaszra. 2010-ben a foglalkoztatással kapcsolatban a kormány két fontos ígéretet tett. Az egyik az volt, hogy aki Magyarországon dolgozni szeretne, az ezt megteheti, talál majd munkát. A másik, hogy aki többet dolgozik, az többet is fog keresni, jobban fog élni. Ma 2010-hez képest közel 1 millió emberrel több dolgozik. Nálunk Baranyában közel 30 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. A munkaerőpiacon azt látjuk, hogy a vállalkozások, cégek keresik a jó munkaerőt, és hajlandók is megfizetni. A közfoglalkoztatottak közül is egyre többen tudnak átlépni az elsődleges munkaerőpiacra, ahol magasabb bérért dolgozhatnak. Azok számára pedig, akik továbbra sem találják a helyüket a munkaerőpiacon vagy jelenleg nem alkalmasak munkavégzésre, a Kormányhivatal is számos képzési, szolgáltatási lehetőséget kínál.

A fenti interjú a Dunántúli Napló 2019. január 10-i lapszámában jelent meg.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)