Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztésekre, és ebből az összegből jelentős forrás jut Baranyába is – mondta Mosóczi László Mohácson. A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a térséget érintő közlekedési fejlesztésekről egyeztetett dr. Horváth Zoltán kormánymegbízottal, Szekó József mohácsi polgármesterrel és Vári Attila pécsi polgármesterjelölttel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta: a kormány stratégiai célja az M6-os autópálya Bóly és az országhatár közötti szakaszának megépítése. A Villány bekötésével megvalósuló beruházás már rendelkezik építési engedéllyel és tervekkel, így hamarosan kiírják a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárást – tette hozzá Mosóczi László. A 2022 végéig megépíthető új szakasznak akkor van értelme, ha Horvátország is megépíti az út folytatását a határ túloldalán – egészítette ki.

Az államtitkár kiemelte: a kormány az M9-es gyorsforgalmi út előkészítéséről is döntött, az ország nyugati és keleti részét összekötő sztráda Pécset köti majd össze Szegeddel, a tervezett Mohács-híd érintésével, amelynek kivitelezése 2020 végén kezdődhet.

Mosóczi László bejelentette: a vasúti fejlesztések eredményeként a Pécs és Budapest közötti IC-k menetideje húsz perccel rövidülhet. Az államtitkár szerint a pogányi reptér fejlesztése is szükséges annak érdekében, hogy Baranya mind idegenforgalmi, mind pedig gazdasági szempontból lendületet kapjon.

Dr. Horváth Zoltán elmondta: az M6-os meghosszabbítását illetően jelenleg a területszerzés folyamata zajlik. A kormánymegbízott hangsúlyozta: a Baranya Megyei Kormányhivatal a mezőgazdasági területek tulajdonosainak szakmai tájékoztatásával igyekszik gyorsítani a mintegy 430 telket érintő folyamatot és a megállapodások létrejöttét annak érdekében, hogy az új szakaszt mielőbb birtokba vehessék az autósok.

A kormánymegbízott emlékeztetett arra is, hogy a kormányhivatal a „Találjuk ki Baranyát!” rendezvényein többször is egy asztalhoz ültette a térség polgármestereit és gazdasági szereplőit annak érdekében, hogy közösen megfogalmazzák a közeljövő fejlesztéspolitikai céljait. Hozzátette: jó látni, hogy a most bejelentett közlekedésfejlesztési tervek összhangban vannak mindazzal, ami ezeken a fórumokon is megfogalmazódott.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)