A Környezetvédelmi Világnap alkalmából a Belvárosi Óvoda és Általános Iskola növendékeit a Baranya Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi szakemberei fogadták. A pécsi kisiskolások és ovisok 2019. június 5-én ismeretterjesztő előadásokat hallhattak, valamint – a környezettudatos szemléletet erősítő – játékos foglalkozásokon vehettek részt.

A levegő minőségének megőrzése, az élelmiszerhulladékok csökkentése, a vízbiztonság megóvása mind olyan témák, amelyekről a környezettudatos szemléletformálás kialakítása érdekében már egészen kisgyermekkorban beszélgetni kell. A kormányhivatal által szervezett szakmai nap ebben segítette a környezeti nevelés mellett elkötelezett pedagógusok munkáját.

A hulladékgazdálkodás témaköréhez kapcsolódóan a kicsik kipróbálhatták a műanyagüvegek összepréseléséhez használható szerkezeteket, valamint játékmedencéből horgászhatták ki a szemetet, miközben a szakemberek a tavak, folyók tisztaságának megóvására hívták fel a figyelmüket.

A természetközeli életmód előnyeit bemutató tanmese az élőlények, élőhelyek védelmét helyezte a középpontba, míg a felelős kisállattartással kapcsolatos ismereteiket szituációs gyakorlatok segítségével gyarapíthatták a gyerekek. Az éghajlatváltozás rovarvilágra gyakorolt hatásairól egy színes rovargyűjtemény megtekintése közben tájékozódhattak a részvevők, akik ezt követően kreatív rajzos és logikai feladatokban is kipróbálhatták magukat.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)