Az ország területén feltételezhetően még napjainkban is találhatóak régmúltból itt maradt, lejárt, forgalomból kivont hatóanyagú vagy nem azonosítható növényvédő szerek, illegális raktárakban, elhagyott tárolókban, mezőgazdasági épületekben, egyéb helyeken. Most lehetőség nyílik ezek térítésmentes leadására.

Egy 2003-as felmérés szerint az országban megközelítőleg 300 tonna régi növényvédőszer-hulladék volt. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara is végzett egy ilyen célú felmérést 2010-ben. Eszerint országszerte találhatók még régi növényvédőszer-készletek, melyek veszélyesek lehetnek a környezetre, illetve az egészségre, éppen ezért mindenkinek érdeke, hogy ezektől megszabaduljunk. A Földművelésügyi Minisztérium most akciót indított a lejárt szavatosságú, régi – ún. történelmi – növényvédőszer-hulladékok térítésmentes begyűjtésére és megsemmisíttetésére.

A Minisztérium a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarát bízta meg a lejárt szavatosságú, történelmi növényvédőszer-tételek országos felmérésével. Fontos, hogy a felmérés, majd az ezt követő elszállítás a készletekért felelősök, tulajdonosok, kezelők, érintettek számára költségmentesen, anonim módon történik. Jelen akció keretében tehát senkinek nincs oka attól tartani, hogy esetleg valamilyen szankcióval él a hatóság azokkal szemben, akiknél ilyen készletek találhatók.

A felmérés és begyűjtés célja hangsúlyozottan az, hogy végérvényesen, biztonságosan megszabadulhasson az ország e veszélyes anyagoktól. Éppen ezért kérik a szakemberek, hogy azok a baranyai mezőgazdasági gazdálkodók, vállalkozók, kereskedők, magánszemélyek, akiknek tulajdonában, kezelésében ilyen lejárt növényvédőszer-hulladék van, mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Baranya megyei területi szervezetével (e-mail: [[[vxwewpOmPCGMOVLOND5jmrMRZm9ub2QuanVkaXRAaHUuaW50ZXIubmV0]]], mobil: 20/936-3434).

A Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztálya által meghirdetett akció keretében legkésőbb 2017. november 13-ig van mód bejelenteni a készleteket a fenti elérhetőségeken.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)