Az Országgyűlés 2012 decemberében határozatban nyilvánította a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává április 12-ét. Hetven esztendővel ezelőtt ugyanis ezen a napon indult a szülőföldjükről kitelepített felvidéki magyarokat szállító első vonatszerelvény Magyarországra.

Pécsváradon, az itt élők minden évben megrendezik a „Felvidékiek Napját”, amelynek keretében az emlékezés koszorúit helyezik el a 2008-ban felállított felvidéki emlékkőnél. A baranyai kisvárosba ugyanis 1947. május 5-én érkeztek az első felvidéki családok. Az ezt követő másfél évben tizenöt felvidéki településről hatvan családot telepítettek Pécsváradra. Itt találtak új otthonra.

Szeptember 5-én, a felvidékiek kitelepítésének hetvenedik évfordulója alkalmából Pécsváradon Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott emlékező beszédet, majd átadta azt az emlékszobát, ami Kárpátiné Kovács Zita felvidéki leszármazott kezdeményezésére alakítottak ki. Az emlékszoba volt lakóházukban, az általa összegyűjtött, megőrzött régi családi berendezési tárgyakat, használati eszközöket és iratokat mutatja be.

Kovács Károly asztalosmester és családja hetven esztendővel ezelőtt érkezett a Felvidékről Pécsváradra. Leszármazottai a kis kiállítóhely létrehozásával is emlékeznek az akkori évekre.  Az emlékszoba létrehozását segítette Pécsvárad Város Önkormányzata, a Pécsváradi Várbaráti Kör, a Nyugdíjasok Körzeti Egyesülete és a húsz éve működő Felvidékiek Klubja is.

A megemlékezésen és az emlékszoba átadásán részt vett dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott és Müllerné dr. Juhos Bernadett, a Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója is.

(Baranya Megyei Kormányhivatal)