A Belügyminisztérium 2017. november 16-án Budapesten elismerésben részesítette az ország legkiemelkedőbb közfoglalkoztatási programjait megvalósító közfoglalkoztatókat.

51 települési önkormányzatot, 3 önkormányzat által létrehozott nonprofit gazdasági társaság, 5 országos közfoglalkoztatási programot megvalósító szervezet, illetve 16 olyan település kapott Start Plusz díjat, amelyek közfoglalkoztatásra szerveződő szociális szövetkezetet működtetnek.

Bács-Kiskun megyét érintően Mátételke Község Önkormányzata, Dunapataj Nagyközség Önkormányzata és Tompa Város Önkormányzata részesült „Start plusz” díjazásban eredményes munkájukért.

A kitüntetett közfoglalkoztatóknak Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár és dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár adta át a díjakat. Az idei díjazottak 7 millió Ft-ot kaptak a Belügyminisztériumtól, amit programjaik további fejlesztésére, folytatására kell felhasználniuk.


Dunapataj Nagyközség Önkormányzata jelenleg 6 Startmunka mintaprogramot működtet összesen 85 fő közfoglalkoztatott bevonásával.

Az elmúlt években a legnagyobb fejlődésen a mezőgazdasági programjuk ment keresztül, mind a megtermelt növények, mind az azokból előállított termékek sokféleségét tekintve.

A megtermelt termények eltarthatóságának növelése érdekében savanyítási, tartósítási, befőzési feladatokat is végeznek. Dunapataj Nagyközség Önkormányzata főzőkonyhával rendelkezik, a közétkeztetési feladatokat a saját fenntartásában lévő költségvetési szerv útján látja el. Itt biztosítja az önkormányzat az óvodás és iskolás gyermekek intézményi étkeztetését és a szociálisan rászorultak részére a szociális étkeztetést is.

Az oklevelet Dusnoki Csaba úr, Dunapataj nagyközség polgármestere vette át.

Mátételke Község Önkormányzata 2012 óta aktív résztvevője a Startmunka mintaprogramnak, 2017. évben 26 főt foglalkoztatnak.

Mezőgazdasági programjában zöldségféléket, konyhakerti növényeket termeszt és állattenyésztéssel is foglalkozik. Az önkormányzat tulajdonában lévő gyümölcsös állományt továbbfejlesztették, a gyümölcsfák számát megnövelték. Az alapanyag feldolgozásához a helyi sajátosságokra épülő programjában aszalószekrényeket készítettek. A napenergia hasznosításával több fajta gyümölcs és fűszernövény aszalását, szárítását valósítják meg, például eper, cseresznye, meggy, kajszibarack, szilva, citromfű, menta, lestyán, petrezselyem levél és paprika. Az aszalt gyümölcsöket gravírozott díszdobozokba csomagolják, melyeket szociális célra használnak fel.

Az oklevelet Nagy Noémi asszony, Mátételke község polgármestere vette át.

Tompa Város Önkormányzata az idei évben 39 főt foglalkoztat közfoglalkoztatási programjaiban.

A város oktatási és szociális intézményeinek étkeztetéséhez a mezőgazdasági programjukban termelnek szántóföldi és kerti növénykultúrákat. A termelés korszerűsítése, gépesítése során savanyító üzemet alakítottak ki mely az önkormányzat által alapított szociális szövetkezet működtetésébe került. A bio- és megújuló energiafelhasználás programban a településen keletkező fa és zöld hulladék aprítékolása, feldolgozása után a város közintézményeiben fűtési céllal kerül felhasználásra. Céljaik között szerepel, hogy a szociális szövetkezetbe integráljanak minél több olyan feladatot, amely segítségével az önkormányzat fenntartási költségeit csökkentheti. Az oklevelet Véh László úr, Tompa város polgármestere vette át.

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)